Advisor for a Day


DLA PIPER ADVISOR FOR A DAY 2021
M&A esettanulmány verseny

 

 

Véget ért a joghallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day társ-szervezésében – a gazdasági karok hallgatóit megcélzó, DLA Piper Advisor for a Day M&A esettanulmány verseny. A vetélkedő októberi első fordulójában több mint 140 jog és pénzügyes hallgató vett részt, közülük végül 60+ versenyző adhatott le részletes esszémunkát a második körben. A Lawyer-for-a-Day versenyzői az ország valamennyi jogi karát képviselték a verseny fordulói során, és a döntőbe végül 6 jogi karról jutottak be versenyzők, míg a döntő pénzügyi tanácsadói zömmel a Corvinusról kerültek ki.

A november 12-i döntőre a legjobb 15 eredményt elért hallgató kapott meghívást. A versenyzőknek a második fordulóban megkezdett jogesetet kellett felgöngyölíteniük: az öt csapatnak egy hazai Ügyfél érdekeit szem előtt tartva kellett egy term sheet-et elfogadtatniuk, a potenciális holland befektetővel tárgyalva. A jogeset során a hallgatóknak különös figyelmet kellett fordítaniuk a pénzügyi és üzleti szempontokra, valamint a lehetséges jogi kockázatok feltárására.

A három-három fős csapatok valós körülmények között tapasztalhatták meg egy tárgyalási helyzetet, próbálhatták ki magukat az ügyféllel és a cégvezetőkkel közös egyeztetési folyamatokban, illetve konzultálhattak csapatmentoraikkal – vagyis a DLA Piper öt kijelölt jogászával és pénzügyi tanácsadójával – a komplex eset sikeres megoldása érdekében.

A DÖNTŐ DÍJAZOTTJAI:

Első helyezett csapat:
Bibok Ágnes, Muzslay Márton, Sükösd Gergő

Proven Trusted Advisor Különdíj:
Bibok Ágnes 

Best Financial Advisor Különdíj:
Matuz Ákos

Best Negotiator Különdíj:
Csala Júlia

A DLA Piper budapesti irodájának nevében gratulálunk a 2021-es megmérettetés győzteseinek, és köszönjük a részvételt minden egyes jelentkezőnek!

HOGYAN NÉZETT KI A DÖNTŐ? NÉZD MEG A VIDEÓT!